Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA


Szívszorító vereség

A düh miatt egy sort sincs kedvem írni a Drury elleni meccsről. Másfél perccel a vége előtt 4 ponttal vezettek a Tritonok a jóval erősebb Párducok ellen. Két támadást kellett volna kivédekezni, de kaptak 5 pontot. Utána már a veszett fejsze nyele volt. Igaz, 4 másodperccel a vége előtt még egy hármas utáni fault okán három büntetővel lehetett volna egyenlíteni. Csak kettő ment be. 

Nem az UMSL jutott a GLVC döntőjébe, pedig megérdemelték volna a lányok, hiszen végig vezették a második félidőt. Egy pici hiányzott, nagyon pici. Pont olyan mérges vagyok, mintha Laura is játszott volna.

Tovább


Ez bizony bajnoki cím

Napokig töprengtünk Laurával, hogy hivatalosan is megnyerték-e a GLVC Közép-csoportját vagy csak olyan statisztikai adatként tartják majd számon az elsőséget. Mára kiderült, hogy ez bizony bajnoki címnek számít és a hivatalos statisztikákba is bekerül. Íme!

A Tritonok a csütörtöki győzelmükkel több egyetemi rekordot is feljegyezhettek. 

  • 1975 óta nem aratott a csapat 14 győzelmet egymás után.
  • A szezonbeli 21 győzelem a második az női kosárlabdacsapat történetében, csak 1981-ben értek el 22 győzelmet egy szezonban.
  • Az edzőnő, Katie Vaughnál több győzelmet, 98-at, senki sem aratott a klub történelmében.
  • A center, Jordan Fletscher mindenidők legtöbb blokkját, 134-et osztott ki eddig az egyetemi pályafutása alatt.
  • Az újonc Alex LaPorta pedig az újoncok éves lepattanórekordját adta át a múltnak, 227 reboundsszal.

Tovább


Bravúros győzelem

30 pontos győzelmet arattak a Tritonok a GLVC nyolcaddöntőjében. A Bellarmine-t ütöttök ki imponáló játékkal. A 30 pontos különbség ráadásul úgy jött össze, hogy az utolsó 3 percet már az újoncok tolták le.

A közvetítés során láttuk Laurát is. Szinte tökéletesen jár, de még egy picit biccen az a bal láb, mintha nem merné teljesen kinyújtani. Gondolom a rendszres futás majd ezen is segít. Semmit nem sürgetünk, hiszen saját tapasztalat okán írhatom, az volna a legnagyobb badarság.

Szombat este jön a bajnokság toronymagas esélyese, a Drury.

Az alapszakaszban sima, de nem kilátástalan vereség volt velük szemben. Mindenestre Laurával már azt taglaltuk, hogy a sérültlista (redshirt) ellenére vagy éppen ezért neki is járna a bajnoki gyűrű. Ha nem másért, az előző szezonért ő is biztosan megérdemelné.

Tovább


Az országos rájátszás a tét

A Tritonok csont nélkül jutottak be a GLVC rájátszásába. Ez olyasmi, mint a hazai junior bajnoki döntő, de egyenes kiesés van, tehát játszhatsz egy, kettő vagy három meccset is. Nem kell messzire utazniuk, mert a döntő városa csak 40 percre van St. Louistól. Így ott alvás sincs. 

Mint az alapszakasz 4. helyezettje az 5. Bellarmine-nal játszanak magyar idő szerint hajnal fél 4-kor.

Amikor ezt írom, megemelkedik a gyomrom. Nem, sajna nem az izgalomtól, hanem az adni tudás hiányától. Nincs igazán kinek küldenem az erőt a mai derbi előtt. Szurkolok, de érzelem nélkül. Örülök, ha nyernek, de nincs levegőbe csapás egy sikeres dobás után. Büszke leszek, de csupán a közegre, amely segíti Laurát az önálló élethez. Ez sem kevés, de most hiányérzetem van.

Hétköznap kiosztották a bajnokság elismeréseit. Négy UMSL-es játékos is rangos elismerésben részesült.

A center bekerült az év csapatába, ketten a második csapatba, míg az egyik újonc az év újonc csapatát "erősíti". Komoly dolgok ezek, némileg bíztató, hogy ketten közülük jövőre is játszanak majd.

Amúgy Laura szépen halad. Most a 800 méter a fokmérő. Az első 4.54-es idő után már közelíti a 4 percet, a cél pedig a 3,40. Hja, kadettként 2,58 volt a legjobbja. Úgy számolják, hogy május közepére fejezik be a rehabilitációs edzéseket, haza már egészségesen érkezne. Itthon már rendes, oldalirányú mozgásokat is végezhet majd. Felkészül a Csata!

Tovább


A végzősök napján gáláztak a Tritonok

Már 30 is volt közte az Illinois Springfield elleni mérkőzésen. Ez az a csapat, amelytől idegenben 4 ponttal kikaptak a Tritonok. A meccset látva teljesen értehetetlen a másfél hónappal ezelőtti eredmény. Egy kis magyarázat, hogy azóta elvesztették legjobbjukat (mi is, de még az év elején).

A diadalnak külön ízt ad, hogy a Senior Day-en, azaz a végzősök napján történt mindez. Ilyenkor a meccs után a végzős játékosok, hozzátartozóik kíséretében kivonulnak a parkett közepére, ott kapnak egy emlékfotót és kisebb ajándékokat a csapattól. Shelbynek, aki idén nagyon kevesett játszott, most jutott csaknem 10 perc, ez volt az igazi ajándék számára.

Amúgy fura dolog ez a búcsú. A legtöbb játékos számára eddig tarott a rendszeres sportolás. Tehetségük egyetemi ösztöndíjhoz segítette őket, amely nagy szó Amerikában. Utána azonban nincs tovább. Női kosárlabdában van a WNBA, ide 36 játékos jut el évente. A másik lehetőség, hogy profi szerződés kapnak a tengeren túlra. Mondjuk 100-150 játékos összesen. A többiek azonban munkába állnak és a rendszeres "profi" sport megszűnik számukra. Nincs NB I/B vagy harmadosztály. Az amerikai sport-és iskolai rendszer eddig segített. Pedig legalább 3-4000 ezren végeznek, és ebből, ahogy írtam, évente kb. 200-300 sportoló kap hivatásos szerződést.

Az UMSL idén szárnyaló pici irányítója is visszamegy Iowába és gazdasági szakemberként dolgozik majd. Bármelyik magyar NB I/B-s csapat örülne neki és talán még az NB I végére is beférne. Hasonló a helyzet a 20 pontos átlaghoz közelító 191 centis centerrel is. (Kell esetleg valakinek?)

Ilyen gazdag Amerika

Amúgy ezt több amerikás magyar lány példája is igazolja. Barta Brigi, Szamosi Amadea, Balla Dorka, Hutlassa Fanni, mindannyian már a civil életben boldogulnak. 

Laurának hivatalosan még 2 éve van hátra, hiszen idén sérült volt. Jövőre új csapattársakat kap, az UMSL elmúlt 30 évének legjobb korosztálya 2 meccs + rájátszás hamarosan befejezi. Ebből a sportsikerből maradt ki Laura, de kell egy megfontolt, érett "tyúkanyó" a 2018/19-es szezonra is. Utána pedig NB I-es lesz a Csata. Ugye Krisztián?

Tovább

Laura Amerikája

blogavatar

4+1x9 hónap. Ennyi időre ment a lányom sportösztöndíjjal Amerikába. Laura kosaras mindennapjai, ahogy én, a papája látom. Újra itthon.

Utolsó kommentek