A gép 7 perccel a menetrendben írt idő előtt érkezett meg, egészen pontosan 10.43-kor. Itthon van Laura. Álmos, fáradt, de azért a napra tervezet női programot letudta, hogy este 7-kor ismét ágyba dőljön.

Laura  Muki

Muki örült neki, 10 hónap után is megismerte a reptéren, pedig nem tudtuk, hogy ez így lesz-e. Az idegeneket ugyanis megugatja, de Laurára egyből felugrott. Jó az illata, még 17 óra utazás után is.

Laura  Muki

Napközben persze megnéztem a műtét hagyatékát. Szép hosszú vágás lett a lábán. Tényleg szép és hosszú. Olyasmi, mint amilyenekre a fiúk büszkék, a sportoló lányok pedig életük részének tekintik. Orvosi szempontból nagyon korrekt, azaz vékony a vágás. Már alig látszik. 

Laura kezd felnőni, mert tengernyi ajándékot hozott. Volt, amit rendelesére, de látszik rajta, már az "adni" is örömet jelent neki. Az én csecsebecséimről majd holnap, a legszebbről még fotót is mellékelek majd. Álmos vagyok, hajnaloztam és a Flightradart is gyakran néztem. Már csak ilyen az egyke apák sorsa. Csendben örül a már valóban felnőtt lányának.