Számtalan előnye van annak, ha valaki egyetemista. Például az, hogy bekerülhet az Universiade-válogatottba. Ehhez persze a kosárlabdában illik gyakran beledobni a gyűrűbe a labdát. Ezt nézik majd meg június 12 és 17-e között a válogatott kijelölt szakvezetői. 22 játékos kapott meghívót az egyhetes össztartásra, közte a Tritonok üdvöskéje is. Nem kis büszkeség ez nekem.

Az már egy másik kérdés, hogy ki az a 12 játékos, aki elutazhat majd Tajvanra augusztus második felében. Ez most nem is olyan fontos, a lényeg, hogy a hazai edzők elnéztek Amerika irányába. Öten kaptak meghívót a tengerentúlról. Szafi, Szonja, Janka, Pálma és Laura. Plusz Amadea, aki már a felnőttekkel készül és szinte biztos, hogy benne lesz az utazó keretben.

Ami most fontos, hogy a jövő héten Lorka befejezi az online-kurzusát, azaz szerez 3 újabb kreditet az UMSL-en. Utána pedig, Barbarával együtt, készülhet az újabb közös összetartásra. A lányok az U16 és U18 után ismét közös szobát választottak. Eddig ebben semmi meglepő nincs, már megszoktam a klubszinten együtt soha nem játszó párost. A Varga-családdal pedig mindig jó együtt szurkolni a csajokért. Miért is volna ez idén másképp?!