Előzetesen egy fabatkát sem adtam volna a WVSU lányainak győzelméért a University of Virginia College @ Wise gárdája ellen. Az ellenfelet a szezon előtt összeállított ranglistán 3 hellyel is magasabbra sorolták, mint a mérges darazsakat. Ráadásul remekül kezdtek,

a múlt héten simán elverték a konferencia második legjobb csapatának tartott másik charlestoni egyetem csapatát.

Aztán mégis 86-60-as zakóval mehettek haza, de jöjjenek a részletek.

Laura nehéz ellenfelet kapott

Az előzetes felkészítő szerint az egyik leponterősebb játékos őrzése volt Lorka feladata. Magasságuk hasonló, de egy tömör, gyors, agresszív fekete lány állt vele szemben, aki ráadásul az előző meccsén 6 triplát vágott. Ezúttal sikerült 12 ponton tartani. A feladat tehát kipipálva.

A második negyedben indul a WVSU-henger

A 20-as játékos kordában tartása sajna áldozatokkal is járt, amely két személyi hibában manifesztálódott más az első negyed végén. Ez az amerikai edző felfogás szerint automatikus kispadot jelent, így a nagy rohanásnak (30-8 tíz perc alatt) csak részben volt részese Laura, de

a harmadikban eljött az ő ideje is,

de ne rohanjunk még ennyire előre. Amúgy az említett két fault egyike támadó volt. Egy gyönyörű flótert vettek el tőle a hazai pálya elvét nem ismerő bírók. (Ezt a dobást a fiúkkal gyakorolta a gyerkőc, állítólag már egész jól megy.)

Nagyszünet után 9 pont

Az ellenfél a harmadik negyedben elkeseredett rohamot indított a felzárkózás érdekében, de ezt Laura előbb egy hármassal, majd ziccerrel és tempóval, végül két büntetővel verte vissza. Összesen 11 pont és 3 gólpassz állt a végén a neve mellett.

Ezen a videón nem az ő dobása látható, de kíváncsi vagyok, hogy felismerik-e azok, akik korábban együtt játszottak vele?! Ha nem tudnám, hogy mit vagy kit kell nézzek, akkor nekem sem sikerült volna.

Igen, ő az, aki a lepattanóért indul. Fekete térdvédőkben, a színesbőrűkre jellemzően befont hajjal, és kimondottan határozott mozgással. Háááát! Mintha amerikai kosárlabdást kezdenének faragni belőle.

Vélemény

Hogyan nyertetek ennyivel - kérdeztem a meccs után. Mindenki úgy játszott ahogy tud és a csapatmunka is remek volt - jött a profi nyilatkozót sejtető válasz, de azt mondta, hogy tényleg így volt.

December 20-ig nincs hazai meccs

A WVSU 5 meccs után 2-3-as mérleggel áll, a konferncián belül pedig 1-1-re. Ez utóbbi fájó, hiszen a Concord verhető ellenfél lett volna, de a tengeren túl nem sokat keseregnek a múlton. Most csaknem egy hét nyugi, hogy aztán vasárnap Indianában lépjenek pályára. Ez időben olyan messze van, hogy

a hálaadás miatt 3 nap szünetet kaptak a lányok.

Lorka pedig Stamping Ground, az amerikai szülei otthona felé veszi az irányt. Ha minden igaz, akkor egy fontos dolgot is elintéznek. De erről majd akkor, ha már kezében van a kulcs...