Felugrottam a műtött lábamról - újságolta Laura. Ilyenkor persze kiver a víz, elképzelem az erőfeszítést és reménykedem, hogy ez egy irányított mozdulat volt. A lányom szerencsére óvatos duhaj és igen, a rehabilitációs edzésen kellett elvégezze ezt a gyakorlatot. Az emelkedés még csak pár centiben mérhető, de minden újabb fejleménynek örülünk. Ahogy annak is, hogy

végre újra nyert a csapat.

Két bosszantó vereség után voltak a Tritonok. Papíron erősebb ellenfelek ellen maradtak alul, te 5 ponton belül voltak mindkettőnél úgy, hogy többször vezettek. Ennek ellenére tartásnélküli gárda benyomását keltették. Magyarán, mintha nem lenne vezére a lányoknak. Na ja, le sem írom, hogy mit gondolok erről, hiszen mindenki tudhatja.

Most szombaton azonban legyűrték a McKendree-t úgy, hogy a vendégek 40-30-ra is vezettek a 3. negyed végénél. 14 perc volt hátra a meccsből és kilátástalannak tűnt a játék, az amúgy iskolai csapat benyomását keltő Nyestmedvék (igen, az a nevük) ellen. Akkor jött egy időkérés, majd a folytatásban 14-0-ás rohanás. A tavaly csak epizódszerepet kapó, de most labdalopásai miatt hős szerepébe emelkedő Kaytlinnek tapsolhattak a nézők.

Laura a bemelegítéskor már bíztatóan sétált, sőt dobálgatott is egy kicsit, de ebből szinte semmit sem láttunk, mert fontosabb volt többször is leadni a Chuck Norris szereplésével készült, időskori egészségügyi szűrésre bíztató reklámot. Mintha csak nekem üzennének ezzel. Megyek is. Irány a konditerem!