Elkezdődtek az edzések, és ez már komoly kihívás Laura lábának. Most derül ki, hogy az itthon végzett munka mennyire segítette a teljes gyógyulást. Úgy tűnik, minden egyes futás, gyakorlat, erősítés hasznos volt. Bírja a munkát, igaz edzések után szükség van a jeges zacskóra. UMSL

A Tritonok kabalájával

Az edzők mindenesetre késznek látják a lábát, különösen a korábban hasonló sérülésen átesett játékosokhoz képest. Azt azért tudni kell, hogy a visszatérés folyamat, hol jobbnak, hol bizonytalanabbnak érzi majd a térdét, de az eddig tapasztalatok alapján jól halad.

A dobásokkal nincs gond, a tempók is ülnek, a védekezés is elfogadható, a többi pedig majd jön. Laura megfontolt és mi sem sürgetünk semmit. Az edzők is számítanak rá, ez derült ki az év elejei egyéni elbeszélgetéskor. Az már egy másik kérdés, hogy a kiváló center, Jordan távozása után muszáj lesz átalakítani a csapat stílusát. Bár érkezett egy hasonló magasságú és meglehetősen testes lány, de ügyességben azért sokat kellene még előrelépnie.

Valószínűleg több lesz a kinti dobás és a kombinációs játék, de ez már tényleg a következő két és fél hónap végén derül majd ki. Laura intelligens, szinte bármihoz tud alkalmzkodni. Ja, és a német is jól megy, eddig csupa ötöst kapott a házikra.