Remekül játszottatok, ha tartani tudjátok ezt a teljesítményt, akkor

nagyon szép eredményeket érhettek el a bajnokságban

- így értékelte Smith edző az Edinboro elleni meccset. Mint írtam, a lányok a véghajrában szenvedtek 4 pontos vereséget úgy, hogy 1,13-mal a vége előtt még 4 ponttal vezettek.

Az edző dícsérete nem megalapozatlan, az ellenfél kimondottan erős csapat volt. A PSAC konferenciában tavaly a legjobb 8 közé jutottak és csak a későbbi másodiktól kaptak ki. Ráadásul a játékoskeretük is megmaradt. Az sem titok, hogy az a bajnokság erősebbnek tűnik a MEC-nél, ez utóbbi Lorkáék konferenciája.

Ami külön öröm, hogy Laurát beválasztották a mostani torna csapatába. Nagy szó ez, hiszen 4 csapatból válogattak a döntnökök. Ime a remek kupa:

Ok, egyelőre a fogkrém mellé került, de ha több lesz, akkor érdemes lesz egy kisebb polcra is beruházni. Azt Lorka már kissé fanyar humorral jegyezte meg: Magyarországon 12 év alatt fele annyi kupát kaptam, mint Amerikában 9+4 hónap alatt. Csak emlékeztetőül, Lorka a középiskolás amerikai éve (2012-2013) alatt bekerült a Toyota Classic legjobb játékosai közé.