Kissé hatásvadász címet sikerült adni, de az ember keresi azt, amivel leplezheti feszültségét. Hétfőn, azaz holnap hajnalban indul Zsuzsa Laurához. Ráhangolandó a találkozásra szombat este megnéztük a Tritonok meccsét. Nem kisebbítve a hazaiak érdemeit, egy elég "vak" gárda ellen győztek. Ami bizakodásra ad okot, hogy 21 ponttal tették ezt.

Kaitlynn karriercsúcsot, 10 pontot dobott. Jövőre Laura hasznos társa lehet.

Nézzük, hogy mi az amibe a jövőt illetően kapaszkodhatunk. Az idén érkezett 5 újonc közül van egy telitalálat. A 182 centi magas lány már harmadik dupla-dupláját éri el és kimondottan jól helyezkedik a palánk alatt, ráadásul távolról is eredményes. Az előbbi a játékintelligenciáját mutatja, amely az előző szezonban hiány volt a palánk alatt. A másodikra pedig mindig szükség van.

Megfelelő teljesítményt nyújt a jukóból érkező kisember is. Nagyon bátran dob, de eddig rémisztő hatékonysággal tette, 20 százalék alatt volt az eredményessége. Erre tegnap 9 hármas kísérletből 6-ot bevágott.

A másik három újonc engem nem győzött meg, mondjuk azért a magas lányban erősen bizakodom, hiszen jövőre a mostani center kiöregszik.

A meccs érdekessége volt, hogy Laura mezben ült a kispadon, azaz nem volt rajta melegítőalsó, de edzőcipő volt a lábán. A meccs előtti fogadalomtételhez kicsit bicegve ment oda, de ezt már csak a szakavatott szem veszi észre. Kedd után persze egy ideig nem lesz túl fürge, viszont ott lesz vele Zsuzsa, aki a műtét utáni első héten komoly segítséget nyújthat majd neki. Muszáj lesz, hiszen megnézve a jövő szezonra leszerződtetett játékosokat két kimondottan ügyes lány is van köztük. Velük, és a visszatérő pontgyáros 12-sel már nagyot lehetne alkotni a bajnokságban!