Hét zsinórban aratott győzelme van a Tritonoknak.  Ez azért hatalmas szó, mert erre utoljára 4 éve volt példa a csapat történetében, akkor pedig bekerültek az országos bajnokság rájátszásba is. A 2013/14-es szezonmérleg 21-8 volt, most 14-5-re állnak úgy, hogy csupa nyerhető, összesen 7, meccs van hátra az alapszakaszból.

Némi üröm az örömben, hogy Laura csupán szurkolással tud hozzájárulni ehhez a nagy meneteléshez. Pedig láthatóan szükség volna rá. Az UMSL ugyanis szinte 6 emberrel játssza le meccseit és bizony egy-egy játékosnak már komolyabb üresjáratai is vannak. A hárompontos bajnoki listát vezető irányító pl. 2 meccsen összesen 2 pontot szerzett. Láthatóan, főleg fejben, pihennie kellene. 

A héten az eddig bajnoki éllovas és az országos rangsorban is szereplő Lewist gyűrték le idegenben úgy, hogy összesen 3,1 másodpercet vezettek.

Akkor jött Hanning hárompontosa, amelyre az ellenfél már nem tudott válaszolni. Őrült mérkőzés volt, az utolsó negyed eléjén még 58-40 volt oda, hogy a vége 66-63 legyen a félistennőknek.

A csapat így már 4. a bajnokságban

és ezek után szinte kötelező volt a Parkside elleni siker.

Mivel mind a két egyetem Chicago mellett van, a lányok sétát tehettek a "szeles városban", ahová Laura április 7-én politikai okból látogat majd el. Szavazni fog, remélhetőleg akkor már bicegés nélkül lép majd be a magyar konzulátus épületébe, azaz Magyarország területére.