Nagy bátran már a félidőben elkezdtem írni a beszámolót. Addigra ugyanis Lorka 17 pontot szorgoskodott össze és a csapat 4 ponttal vezett.

A második félidő azonban egy krimire emlékeztetett, amelyet azonban a WVSU lányai írtak. A mérges darazsak Laura további 8 pontjával, 10 pontos hátrányból felállva, idegenben nyertek a Notre Dame ellen, de menjünk sorjában.

Rémálom a harmadik negyedben

38-34-es előnnyel fordultak a csapatok. Mivel volt élő közvetítés, ezért nyugodtan állapíthattam meg, hogy minden sínen van. A gyereknek jól megy, a csapat is vezet, az ellenfél sem tűnik lehengerlőnek, tehát minden ok. Ezek után egy ideig vesszőfutássá vált a második félidő.

A hazaiak 2 perc alatt fordítottak,

amelyhez kellett, hogy beessenek a hármasaik. Lorka is csak 2 büntetőt tudott hozzátenni, az irányító, Dee rendszeresen belevezette a labdát az ellenfél védőibe, a hármasokért felelős Ward pedig a számához, dupla nulla, méltó módon játszott. Lényegében összeomlott a csapat. 11 perccel a vége előtt már 60-50 volt oda, a nézők pedig ünnepeltek.

Ellentámadás a negyedik negyedben

Az utolsó felvonás sem indult jól, ismét beesett egy Notre Dame-es tripla, így 9.32-vel a vége előtt 63-53 állt az eredményjelzőn. Ekkor azonban megkezdőtt a fekete-sárga varázslat. Lexi végre beállította a katapultokat, az ő hármasával indult meg a felzárkózás. Keserves volt, hiszen 4.50-nel a vége előtt még 69-62 volt oda. Ekkor

Laura ismét elkezdte szétzilálni az ellenfél védelmét,

6 ponttal (és 8 lepattanóval) segítette a fordítást, amely 2 perccel a vége előtt következett be, 69-70.

Büntetős végjáték

Lexi továbbra sem állt le, végül 9 pontot termelt a záró 10 percben, és Shae is bepöttyintgette büntetőket, hiszen ekkor már kétségbeesetten faultolt az ellenfél. Így látszólag sima, 77-71-es győzelmet arattak a darazsak.

Az edző tánca

A siker értékét az is növeli, hogy az amúgy tavalyi döntős Notre Dame-nél játszott a MEC legjobb játékosa.

A mindig visszafogott Smith edző állítólag táncra perdült az öltözőben

és a good job-nál is magasztosabb jelzőket használt az értékelésnél.

Lorka is elégedett volt, a meccs után élvezhette a fiúcsapat (sajna ők kikaptak) játékosainak pacsiözönét. Mint mondta, a meccs alatt is hatalmas biztatás érkezett tőlük, ami jól volt hallható a nem túl nagy, de azért kb. 700 nézőt (telt ház volt) befogadó csarnokban.

Mit ér a siker?

A győzelemmel a WVSU feljött a negyedik helyre a konferenciában. Immár 2 sikerük és csak egy (bosszantó) vereségük van. Szombaton ismét utaznak. A tavalyi utolsó, de idén megerősödött Urbana lesz az ellenfél. Beharangozó szombat délelőtt.