Fáj, mondhatni baromira fáj - így jellemezhető Laura lába. Ez nem csoda, hiszen a csontjába fúrtak lyukakat, hogy azon keresztül szép új szalagot tegyenek a térdébe. Ez azt jelenti, hogy a csonton ejtettek sebet, ami 2-3 napig alvásmentességet okoz. Ezt még tetézik azzal, hogy közben mozgatni kell a lábát, hogy az új szalag megfelelő helyen maradjon és elkezdjen nyúlni.
El sem merem képzelni milyen az, amikor egy vécére való kimenésre is negyedórát készülődik az ember, mert annyira fáj a lába.
Pedig muszáj csinálnia.
Amúgy komoly fájdalomcsillapítókat kap, olyasmiket, amelyeket szintetikus morfiumként ír le a szakirodalom, de még ezek is csak kb. 2 órát hatnak. Utána 2 óráig csak a kínok kínja marad, hiszen sűrűbben nem szedhetők.
Mindenesetre a doki azt ígérte, ha mindent rendesen csinál (és miért ne tenné), akkor erősebb, jobb, sportosabb lábat kap, mint korábban volt. Addig azonban még 6-8 hónap. Persze ennyire előre most nem érdemes tekinteni, a következő 48 órát szeretné mindenki túlélni.
Pózolás az apa kedvéért a hazai csokival és váladékeltávolitó szerkezettel
A sportember attól más, mint egy átlagos valaki, hogy ezt is kibírja. Kibírja az edzőért, a társakért, magáért, a jövőjéért. Mi pedig érte utazunk, izgulunk, nem alszunk, dolgozunk, mert amit csinál, azzal nekünk szerez örömet. Mindent, amit egy gyerektől kaphat az ember. Köszönöm Laura!
