A sportolók számomra mindig sportolók maradnak. Tudom, ezen többen megütköznek, de ez van. A küzdelmük, a teljesítményük mindig lenyűgöz, így elfelejtem, hogy ők azért nőcik. Pontosabban, akik inkább nőcik, azok számomra hobbi pattogtatók. Ezzel sincs semmi baj, csak más kategória.

Amikor azonban sportbál van, akkor revidiálnom kell álláspontomat. Vagyis rádöbbenek, hogy az álomvilágom kissé hamis. Igenis csinos lányok izzadnak a pályán. Olyanok, akik majd meghalnak a győzelemért, és rogynak le a padra kimerülten egy kemény meccs után. 

Louies-estét tartottak a minap a Tritonoknál. Az iskolai sportdíjakat adtak át. Lorkát is nevezték az egyikre, erről már írtam, valamint különböző, számunkra nehezebben értelmezhető társadalmi kitüntetéseket osztottak még ki. Pl. legjobb közösségszervező, vagy valami ilyesmi. A kosárcsapat végzős csapatkapitánya kapta ezt meg.

Mindezt azért írtam, hogy a fenti két képet kitehessem. Tudom, súlyos elfogultság vezérel, de szerintem a csiniversenyben is az élmezőnyben végzett a gyerkőc. És akkor még visszafogott voltam...