Phase five - így hívják azt a szintet, amely után már megkapható a játékengedély. Orvosa szerdán minősítette át Laura térdét erre az ötös szintre. Minden gyakorlat végezhető, de az egymás elleni játék, az egy-egyek kivételével, még nem ajánlott. A egy-egyet is csak slow motionnel kérik. Nem rossz, de a végleges engedélyt valószínűleg az augusztusi visszatérésekor kapja meg.  Ez így természetes, hiszen 5 hónap telt el a műtét óta, az ilyen sérülés, pedig 6-9 hónap alatt gyógyul meg teljesen.

Ahogy már korábban írtam, semmit sem sürgetünk, sőt. Apropó augusztus és visszautazás. Már a hónap első hetén látni akarják Laurát, így idén csak két és fél hónapot lehet itthon. Az sem kevés, minden nap ajándék nekünk. 

Mindenesetre a Csatában már jelezték, szívesen látják edzeni, erre szükség is lesz, hiszen a rehabilitáció utolsó fázisait valószínűleg itthon végzi majd el. Amúgy már St. Louisban is csak heti egyszer, szinte kontrollszerűen jár a rehab-edzésekre. 

Eddig tehát minden a normális menetrend szerint halad, ami a visszatérést illeti. Még a jövő hét közepéig lesznek edzések, utána jön a vizsgaidőszak, hogy május 13-án elinduljon haza. Örülünk Vincent!